Kézműves parti szerviz
Gondtalan ünneplés,
felejthetetlen ízek
Vendégváró falatok és desszertek kis és nagy alkalmakra – kézzel készítve, gondossággal, a Mirabel’s ízvilágával.
Rólunk
Apró falatok, nagy pillanatok
Egy rendezvény megszervezése rengeteg apró részletből áll. Mi pedig abban hiszünk, hogy neked nem ezekkel kell foglalkoznod, hanem azzal, ami igazán fontos: az együtt töltött idővel, a vendégeiddel és az élménnyel.
Gyólai Judit vagyok, a Mirabel’s Party Szerviz megálmodója.
Férjemmel három gyermeket nevelünk, így pontosan tudom, milyen fontosak azok a pillanatok, amikor a család és a barátok összegyűlnek egy-egy születésnap, évforduló, keresztelő, esküvő vagy éppen egy kötetlen közös ünneplés alkalmából. Az évek során számtalan ilyen alkalom megszervezésében vettem részt, és egyre inkább azt éreztem, hogy ezt a világot igazán szeretem: az ünneplést, a készülődést, a részleteket és azt az örömteli pillanatot, amikor minden összeáll.
Hiszem, hogy az együtt étkezésnek különleges ereje van. Egy asztalhoz ülünk, beszélgetünk, ünneplünk, nevetünk – és sokszor éppen a finom falatok, egy közös kávé vagy egy desszert tesznek hozzá valamit ahhoz, amit együtt átélünk.
Ezért a Mirabel’s Party Szervizben saját üzemünkben, kézzel és nagy gondossággal készítjük a vendégváró falatokat. Minőségi alapanyagokkal, családi receptekből merítve, mégis modern fűszerezéssel és mai, igényes tálalással dolgozunk. Fontos számunkra, hogy amit az asztalra teszünk, az ne csak finom legyen, hanem látványában és hangulatában is illeszkedjen az alkalomhoz.
Veled együtt gondolkodunk. Nem kész csomagokat szeretnénk rád erőltetni, hanem megtalálni azt a megoldást, ami hozzád, az alkalomhoz, a vendégeidhez és az elképzeléseidhez illik. Legyen szó egy nagyobb rendezvény teljes vendéglátásáról vagy akár csak néhány tálca finomságról egy otthoni ünnepléshez.
Mert számunkra a vendéglátás nem csupán étel.
Hanem hangulat. Figyelmesség. Együttlét. Emlék.
És pontosan ezt szeretnénk adni minden Mirabel’s alkalomhoz.
Szolgáltatások
Milyen rendezvényeken segítünk?
Esküvők
Az esküvő nem egyetlen nap. Egy történet.
Lánybúcsú, készülődés, brunch, vendégváró falatok – mi az első izgatott pillanattól az utolsó falatig veletek vagyunk. Ismerd meg a Mirabel’s esküvői történetét.
Ismerd meg a Mirabel’s esküvői történetét
Céges rendezvények
Mert egy jól sikerült meetinghez több kell, mint egy kávé.
Legyen szó egy néhány fős reggeli meetingről, képzésről, konferenciáról vagy nagyobb állófogadásról, az alkalomhoz és a létszámhoz igazodó friss, igényesen összeállított falatokkal gondoskodunk a vendéglátásról. Fedezd fel, hogyan tesszük a céges alkalmakat is igazán vendégszeretővé.
Fedezd fel a céges kínálatot
Gyerekzsúrok & családi események
A legkisebb ünnepektől a nagy családi pillanatokig.
Gyerekzsúr, születésnap, névnap, évforduló vagy egy spontán összejövetel – legyen szó néhány vendégről vagy egy nagyobb családi ünneplésről, finom és szeretettel készített vendégváró falatokkal tesszük teljessé az alkalmat. Nézd meg, milyen finomságokkal készülünk a családi pillanatokra.
Nézd meg a családi kínálatot
Kínálat
Közös pillanatok mellé
Válogass a Mirabel’s kedvelt finomságai közül, és állítsd össze azt, ami a ti alkalmatokhoz igazán illik.
Sós apró falatok
A klasszikus kedvencektől a különlegesebb mini falatokig – ropogós, omlós, sajtos, sós finomságok minden alkalomra.
Partyszendvicsek & sajttálak
Ízlésesen összeállított falatok, amelyek egyaránt megállják a helyüket egy elegáns vendégvárásban és egy kötetlen összejövetelen.
Édes apró falatok és pohárdesszertek
Kis méret, nagy élmény – házias ízek, finom desszertek és édes falatok, amelyekből nehéz csak egyet választani.
Mentes megoldások
Mert az odafigyelés nem jelenthet kompromisszumot az ízekben. Gondosan összeállított mentes finomságok, hogy minden vendég találjon kedvére valót.
Miért a Mirabel’s?
Nálunk nem csak a falatok készülnek gondosan
Az egész folyamatra figyelünk.
Nincs két egyforma alkalom. Legyen szó egy tál pogácsáról néhány vendégnek vagy egy komplett rendezvény vendéglátásáról, a kínálatot és a részleteket hozzád, az alkalomhoz és a vendégeidhez igazítjuk.
Olyan alapanyagokkal dolgozunk, amelyeket mi magunk is jó szívvel tennénk a saját családunk asztalára.
Saját üzemünkben készítjük falatjainkat, odafigyelve minden apró részletre – az ízektől a tálalásig.
Családi receptekből merítünk, de szeretjük őket újragondolni. Házias alapok, modern fűszerezés és igényes megjelenés.
Kapcsolat
Beszéljük meg, mire készülsz
Mondd el, milyen alkalomra készülsz, hány vendégre számítasz, és mi összeállítjuk hozzá a kínálatot. A személyes konzultáció és az árajánlat díjmentes.